A Ténytár már többször foglalkozott az állampolgárok mindennapjait érintő ellátások megszervezésével. Kiemeltük, hogy az elmúlt években jelentős centralizáció zajlott le temérdek területen, amelyek között voltak sikeresebbek és (finoman szólva is) kevéssé sikeresek.
Úgy tűnik, az oktatás átalakítása a kormány legkevésbé sikeres újításai közé tartozik. Korábbi írásainkban is jeleztük, hogy Európa egyik leginkább központosított szervezeteként működő oktatási intézményfenntartó (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - Klik) hatékonysága kérdéses, s úgy tűnik, a vízfej rátelepedett a köznevelési intézményekre. Sejtésünket megerősítette az az anyag, amelynek tartalmát az Index kiszivárogtatta ezen a héten.
Ez a jelentés súlyos hatékonysági zavarokat, rossz döntések miatt a közpénzek pazarló felhasználását, s jelentős gazdasági szabálytalanságokat írt le. A vezetés hiányosságai, a rendszer átláthatatlansága és működésképtelensége kérdésessé teszi az egész átalakítás létjogosultságát. Az is kérdéses, hogy rövid távú politikai eredményekért megérte-e a teljes közoktatási rendszert szétverni, hiszen a minőségromlás már a mindennapi oktatásban is érezteti a hatását.
Forrás: Népszabadság
Decentralizált rendszerből centralizált
2011-ig, az új köznevelési törvény elfogadásáig Magyarország közoktatási rendszere erősen decentralizált volt. Az államigazgatás szakmai irányítása mellett az állami intézményrendszer működtetéséért elsősorban az önkormányzatok voltak felelősek.
Bár a rendszer korántsem volt tökéletes, a szubszidiaritás elve alapján működve a helyi, sokszor speciális igényekre helyben próbálták reagálni, a lehető legközelebb az emberekhez. Az információáramlás a rendszer problémáiról ugyanis egy hosszú vertikális döntéshozatali mechanizmuson keresztülfuttatva nyilvánvalóan romlik, valamint a speciális igényeket egy összevont csúcsszerv hajlamosabb kollektíven kezelni, míg a decentralizált döntéshozatalnál (már csak a közvetlen kapcsolat, információtöbblet miatt is) jellemzőbb a konkrét problémákra adott reakció.
Itt kell megjegyeznünk azt, hogy ezt az erősen decentralizált rendszert számos kritika érte. Az egyik legnagyobb problémát az jelentette, hogy az állam szakmai irányításhoz nem álltak rendelkezésre a megfelelő források, így az nem tudott kellőképpen hatékony lenni. Az önkormányzati fenntartás ráadásul nem tette lehetővé a kapacitások egyenletes, az igényekhez igazodó elosztását, hiszen az intézményrendszer kialakítása az önkormányzatok saját döntése volt, s az Alaptörvény elfogadásáig még arra sem volt lehetőség, hogy a kisebb települések kötelező együttműködését előírhassák. Ezért 2010-ig a mindenkori kormányzat az oktatáspolitikai célkitűzéseit a finanszírozás változtatásán keresztül kívánta elérni. Ez egyrészt erősen közvetett eszköz volt, másrészt rontotta a rendszer kiszámítható működését.
Így nem volt kérdéses 2010 után, hogy reformra mindenképpen szükség van, s a kétharmados többség lehetővé tette a jelenlegi kormánypártoknak, hogy valódi, rendszerszintű átalakítást hajtsanak végre. A reform több irányba mehetett volna. Egyes szakemberek elegendőnek tartották volna a szakmai irányítás megerősítését, s az önkormányzatok feladatellátásának központi kapacitásszabályozását, esetleg kötelező társulások előírását. Végül a kormányzat - alapvetően a miniszterelnök döntése alapján, akinek évtizedes álma volt az iskolák államosítása - a leginkább radikális megoldást választotta: az óvodák kivételével valamennyi önkormányzati közoktatási intézményt állami kézbe vette, s csak fenntartási (az infrastrukturális jellegű) működtetési feladatokat engedte át a 3000 főnél népesebb településeknek.
A centralizáció színe és fonáka
Teljesen érthető, hogy a miniszterelnök évtizedes álma volt az iskolák államosítása. Politikailag nézve a döntés rendkívül racionális. Az egyik legjelentősebb, legnagyobb hatással rendelkező közszolgáltatás, az oktatás, s a magyar politikai rendszerben hagyományosan nagy a tanárok véleményformáló ereje. Egy önkormányzati alapú rendszerben pedig szükségszerűen mindig vannak ellenzéki önkormányzatok is, s azok így, az általuk irányított oktatási intézményekkel a kormányzattal szembeni végvárat képezhetnek. Így ez a rendszer egyfajta "fegyverként" is bevethető a mindenkori kormányzattal szemben, amit 2006-2010 között gyakran alkalmazott is a Fidesz az akkori baloldali kormánnyal szemben.
Mindezekre figyelemmel az iskolák államosítása politikailag hasznos lehet egy olyan pártnak, amely hosszú időre kíván berendezkedni a központi államigazgatás irányításában, s az oktatás maga alá rendelésével, pacifikálásával politikai helyzetét erősíti.
Egy centralizált rendszer a könnyű (politikai és adminisztratív) irányíthatóság mellett számos problémát is felvet. Így az információk áramlása lassabb, a döntéseket a tényleges feladatot ellátótól távolabb hozzák meg olyanok, akik kevéssé ismerik a helyi viszonyokat és igényeket. Amennyiben az információáramlást gyorsabbá akarják tenni, akkor az igazgatási szervezetet kell növelni, ami viszont a szakmai munkától vonja el a forrásokat.
Éppen ezért még a centralizált rendszerű államokban is megjelentek a helyi viszonyokra történő reagálást elősegítő eszközök. Magyarország viszont a leginkább központosított megoldást választotta: minden feladatot a központba utalt, amelynek a járásokban csak kirendelétségei működnek. Ez még a közismerten központosaított francia megoldáson is túltesz: ott a fenntartói feladatokat - bár azokat szintén államigazgatási feladatként határozzák meg - alapvetően regionális szinten igazgatják.
Problémák problémák hátán
A gondok gyorsan megjelentek: a rendszer átalakítását - annak méreteihez képest - rendkívül gyorsan, pár hónap alatt kellett volna végrehajtani. Ez a megfontolás is politikai volt: a kormányzat azt várta tőle, hogy az első gondok elmúltával gyorsabban rendeződhet a rendszer működése. Ehelyett a permanens válságok kora jött el.
A gyors átalakítás miatt a rendszer működése nem volt szabályszerű, a jogszerű működéshez szükséges szervezeti és szabályozási keretek rendkívül döcögősen alakultak ki. Ennek hatására a pedagógusok "államosításával" kapcsolatos jogi és gazdasági lépések is lassan mentek végbe.
Mindezek mellett egy - a hatályos kormányhatározat szerint - 218 fős központi szervnek kellene irányítani a rendszer egészét. Bár igaz, hogy a járási szintig kiépült a rendszer, de a járási szervek létszáma, s a megfelelő szabályzatok híján az általuk központi döntés nélkül ellátható feladatok köre is képlékeny.
Mindezek a gondok tartóssá tették a káoszt a rendszerben, amelyen a gyakori törvénymódosítások sem javítottak.
Ha nem tudom, nem fáj?
A rendszer működésének hiányosságai idén nyárra egyértelműen nyilvánvalóvá váltak. Éppen ezért 2013. szeptember 15. és december 14. közötti időtartamra az emberi erőforrás miniszter miniszteri biztost nevezett ki a rendszer átvilágítására - egyes kiszivárgó hírek szerint a miniszterelnök sugallatára. A biztos, Szabó Balázs nem besimult, hanem élesen kritizált. Volt mit. Ilyesmit azonban a NER-ben nem szeretnek hallani (Szabó nem is miniszteri biztos többé):
„A Klik nem költséghatékony"...„Óvatos becslésem szerint 2014-es naptári évben 2 milliárd forintot kellett volna hatékonyságnöveléssel megtakarítani. Ez felveti a közpénzek hatékony felhasználásának nem teljesülését.”...„megnézve a szerződéseket 1642 darab budapesti szerződésből 685 nem rendelkezik iktatási (nyilvántartási) számmal. Ez a szerződések 41,7 százaléka. Ez jelentős szám” - írta Szabó Balázs
A miniszteri biztos jelentése élesen és kertelés nélkül jelezte, hogy a centralizáció jelentette óriási kihívásoknak a szervezet nem tudott megfelelni, amiért személyes felelősség terheli az intézmény vezetőjét, Marekné dr. Pintér Arankát. Az Index birtokába került, s kiszivárogtatott részjelentés ezen túl számos, szervezeti feladatok tekintetében vezetési és működtetési hiányosságot vázolt fel, beleértve a közbeszerzések hiányát, a törvénytelen elszámolásokat, a visszamenőleges szerződéskészítéseket. A tanulmány szerint 2014 végére a hibás gazdasági vezetés akár 50 milliárdosra is duzzaszthatja a Klik (=adófizetők) hiányát.
Azt ugye mindnyájan tudjuk, mi szokott következni akkor, ha ilyesmi a versenyszférában történik. A közszférában ez azonban úgy van, hogy a jelentést először is: nem nyilvánosságra hozzák, hanem kiszivárog. Másodszor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fenti kritikákra közleményt adott ki: a felelőtlen vezetésből fakadó adóforintok elherdálásának ügyében meg fogják tenni a szükséges jogi lépéseket, az intézmény élére pedig természetesen addig is a pedagógus szakszervezetek által jóváhagyott vezetőt neveznek ki. A Klik elnöke változatlanul élvezi az emberi erőforrások miniszterének bizalmát.
Már-már komikus lehet a fenti gondolatmenet, pedig a szervezet működésének ésszerűsítése, a felelősség megállapítása, így a hatékonyság javítása - úgy gondoljuk, normális esetben - elsődleges érdek. Elcsépelt közhely, de attól még igaz, hogy az oktatás a jövő záloga. A mostani, inkompetens, központi erőtér által diktált személyi bázisú oktatási rendszer pedig nem csak a tanárok, a szülők, a gyermekek életét nehezítik meg, hanem az oktatás feltételeit is rontják. Ez pedig napjaink információs és tudásalapú társadalmában, ahol a nemzetközi versenyben a jobb oktatással rendelkező államok versenyképesebb tudással rendelkező diákjai tudnak jobban helytállni, fatális hiba.
Maradjatok velünk holnap is, amikor tovább elemezzük az intézményfenntartó eddigi működését, a jelenlegi oktatási rendszer rendszertani felépítését. A Klik addig is jobban teljesít, egyébként meg:
Az utolsó 100 komment: