Úgy tűnik, a pedagógusokat továbbra sem kerüli el a kormányzat kitüntető, de kissé megterhelő figyelme, pedig már a ciklus eddigi részében is annyi izgalmas dolog történt velük, ami alighanem több is a kelleténél.
Először is kaptak egy klassz új törvényt, amely gyakorlatilag megszüntette a pedagógusok és a tantestületek szakmai autonómiáját. Szintén ez a törvény rendelte el az oktatás teljes centralizációját, ezzel minden iskolában dolgozó pedagógus állami alkalmazottá válását is. Hatásvizsgálat hivatalosan ugyan nem készült, de a kiszivárgott háttéranyag nem sok jót ígért: 663 feladatellátási hely megszűnésével és hétezer pedagógus elbocsátásával számolt. Nem meglepő, hogy rövidesen az is kiderült, hogy a szükséges források sem állnak rendelkezésre. Az eddigi nehézségek azonban nem vették a kormány kísérletező kedvét. A legújabb ötlet, amellyel meg kell barátkoznunk, a pedagógus kar intézménye. Miről is van szó? Megmutatjuk.
A Ténytár megpróbálta megtudni azt is, hogy mibe kerül az új centralizált rendszer központjának működtetése. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak küldött ismételt közérdekű adatkérésre három hónap múltán is csak részlegesen érkezett válasz, de azért már számos izgalmas adat kiderült.
Amikor az állam az állammal egyeztet
A kormány legújabb ötlete, a Pedagógus Kar létrehozása. Megalakulásától kezdve az összes állami és önkormányzati intézményben dolgozó pedagógus ennek a nemes testületnek is tagja lesz - mégpedig kötelezően. Az állami iskolák esetében egészen furcsa helyzet áll majd elő. Minden pedagógus munkáltatója, a KLIK innen kezdve majd a szintén mindent pedagógust képviselő, majdnem kamaraként működő Karral áll majd szemben. Mivel a kar költségvetését az állam biztosítja, nem csoda, hogy egyes hírek szerint Hoffmann Rózsa a kar egyik vezető pozíciójába vonul majd vissza. Magyarán az állam leginkább saját magával egyeztet majd.
És mi ennek az egésznek az értelme? Egyrészt az, hogy ki lehessen kerülni a túlságosan is önállónak mutatkozó szakszervezeteket és a pedagógia szakmai szervezeteket (például a történelemtanárok és a magyartanárok egyesületét), tehát lényegében államosítani lehet a teljes nevelői érdekvédelmet. Nem csoda, hogy a különböző szervezetek vehemensen tiltakoznak, többek között Mussolini korporatív államát emlegetve.
A kar másra is jó lesz, például arra, hogy külön etikai szabályokat fogalmazzon meg. Ezek a szabályok nemcsak a munkáltató hatáskörébe tartozó kérdéseket, hanem a pedagógus életének szinte minden pontját érinthetik. Különösen izgalmas az, a korábbi tervezetekben szereplő elképzelés, amely a munkáltatót sértő nyilatkozatoktól (kevésbé bonyolultan a kritikától) is eltiltaná a nemzet napszámosait. Ha pedig a tanár nem viselkedik jól, akkor etikai vizsgálat következik, amely után kizárhatják a karból, és ezzel egyben a tanítás lehetőség is elveszti. Ezek után jól meg kell majd gondolnia minden nevelőnek, hogy miről és hogyan mond véleményt, hova jár, vagy nem jár, vagy éppen kivel mutatkozik együtt.
Legendák az életpályáról
Pedig lenne bőven dolga az erős pedagógus érdekképviseleteknek. Hogy a legfontosabb tételt említsük, nem rendeződött a "szabadságelvonásért”cserébe ígért és életpályamodellnek becézett jelentős béremelés forrásainak ügye. A ciklus eleje óta folyamatosan napirenden van a 80-100 százalékos béremelés, de valahogy sosem sikerül bevezetni.
Ha csak az utolsó évet nézzük, először a egyik Matolcsy csomagban kiszedték a 2012-es költségvetésből a forrást. Ezután év elején megint megígérték, hogy 2013-as költségvetésben már tényleg benne lesz a pénz, és szeptembertől jöhet a nemzeti ajándék. A mostani sokadik, immár Varga Mihály által jegyzett, megszorító csomagban újra elhalasztották a béremelést jövő januárra, ezután viszont a kormányszóvivő újra megígérte, hogy mégis lesz. A jelenlegi állapot szerint a Fidesz alelnök Pokorni Zoltán szerint rendelkezésre áll a szükséges forrás, a szintén Fidesz alelnök Varga Mihály szerint viszont nem. Egyre nagyobb az esélye, hogy a tanerők készpénz helyett majd a következő ciklusban beváltható (?) ígéretek formájában jutnak hozzá a megérdemelt többlet jövedelemhez.
Azt, hogy mennyire nem megnyugtató a helyzet, az is mutatja, hogy a kormány csak most szánta el magát arra, hogy részben rendezze a béren kívüli juttatások ügyét. Az államosítással ugyanis számos pedagógus jövedelme csökkent, mivel a korábbi fenntartó önkormányzattól valamilyen béren kívüli juttatást kaptak, amit az állami KLIK azonnal megvont. Hosszas ígérgetés után most esély van arra, hogy ezt a pénzt utólag megkaphatják a tanárok. A szakszervezetek szerint azonban a jutattás nem elégséges, sőt egyenesen megalázó, többek között azért, mert azok, akiknek korábban nem volt ilyen többlete, most sem kapnak lényegében semmit. Pedig az államosítás mellett szóló egyik legfontosabb érv éppen az ilyen igazságtalanságok felszámolása volt. És persze mindez csak augusztus 31-ig érvényes, hogy utána mire számíthatnak a pedagógusok, azt senki sem sejti.
A vízfej ára
A Ténytár megpróbálta megtudni azt is, hogy mibe kerül az új centralizált rendszer központjának működtetése. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak küldött ismételt közérdekű adatkérésre három hónap múltán is csak részlegesen érkezett válasz, de azért már számos izgalmas adat kiderült.
Többek között az, hogy a KLIK munkatársainak átlagos jövedelme 206 ezer forint, ami jelentősen meghaladja az oktatási és tudományos területen dolgozók 163 ezer forintos átlagát. A tankerületi vezetők átlagosan több mint 400 ezer, a hivatal igazgatója közel 1 millió forintot keres. Összességében közel 1300-an dolgoznak a központban és a tankerületekben - bár, hogy pontosan miért pont ennyien, azt nem tudni, mivel a létszámkeretet szabályozó kormányrendelet “módosítás alatt van”.
Még nagyobb a homály az intézmény működési költségei körül. Azt megtudtuk, hogy a 360 milliárdos költségvetésből (ami az összes iskola költségeit is tartalmazza) 17 millárdba kerül az irányító szervezet működése. Azt azonban, hogy ezt pontosan mire költik, nem sikerült feltárni, sőt ismételt kérdéssel sem sikerült azt sem kideríteni, hogy ebből mennyi a tankerületek, és mennyi a központ apanázsa. Szintén homályban maradt, hogy mennyi számítástechnikai eszközt használ a hivatal, és az is nehezen hihető, hogy csak egyetlen gépkocsira lenne szükség kiterjedt feladati ellátásához.
Két lehetőség van. Vagy valamiért nem kívánják nyilvánosságra hozni a költségeket, mert titkolnak valamit, vagy pedig olyan mértékű a zűrzavar, hogy a központ vezetése még a működésre vonatkozó alapvető számadatokkal sincsen tisztában. Az utóbbi sem lenne meglepő, de legalább annyira aggasztó, mint az első lehetőség.