Magyarország egyik legsúlyosabb problémája az elvándorlás. Családokés tehetséges fiatalok százezrei hagyták el az országot az elmúlt 10 évben egy jobb jövő reményében. 2009-hez képest meghatszorozódott az elvándorlók száma, tavaly másfélszer annyian költöztek külföldre, mint egy évvel korábban. A pénzügyi válság után felgyorsult kivándorlás szoros összefüggésben van azzal, hogy a közvélemény számára is nyilvánvalóvá vált: a közeljövőben esélye sincs annak, hogy a magyar gazdaság megközelítse az uniós átlagot, mi több, a régió országai sorban húznak el mellettünk.
Az átlagemberek számára azonban mit sem mond a GDP, számukra a megélhetés a legfontosabb, és a legtöbb háztartás kizárólag bérjövedelemből él, az alsó decilisekben a tőkejövedelem gyakorlatilag nulla. Így milliók számára a hazai bérszínvonal, illetve az egyes gazdasági szektorokra jellemző átlagbér a mérvadó, márpedig ebben talán még nagyobb a lemaradása Magyarországnak, mint az egy főre jutó GDP-ben.
A helyzet súlyosságát jól jellemzi, hogy a nyugati határt átlépve a minimálbér is jóval magasabb, mint itthon a diplomás képzett munkaerő átlagkeresete. Joggal merül fel az emberekben, hogy miért is maradjanak Magyarországon, ha az Unión belül kihasználva a szabad munkaerő-áramlás lehetőségét máshol is tudnak munkát találni. Nem biztos, hogy a képzettségüknek megfelelőt, de még így is jóval magasabb bérért.
A probléma gyökere
Bár a rendszerváltás után sokan úgy gondolhatták, hogy a hazai bérek idővel felzárkóznak a nyugati országok színvonalához, az elmúlt 25 évben gyakorlatilag elhanyagolható volt a felzárkózás mértéke. A helyzet odáig fajult, hogy az uniós csatlakozás óta több 100 ezren hagyták el az országot, és ennek elsődleges oka a magasabb külföldi fizetések voltak. Mindeközben a hazai árszínvonal részben megközelítette a nyugat-európait, az infláció jelentős volt 1990 óta.
Sokan teszik fel azt a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy miközben az árak megközelítették a fejlett országokban található termékek árait, a bérek alig zárkóztak fel. Ez azonban csak részigazság, mert igaz, hogy vannak olyan termékek (elsősorban a külkereskedelembe kerülő termékek), amelyek gyakorlatilag ugyanannyiba kerülnek Magyarországon, mint például Ausztriában vagy Németországban, azonban a szolgáltatások vagy az ingatlanárak árszínvonala még mindig jóval magasabb a fejlett országokban, mint idehaza.
Az árszínvonalak közti különbséget és a felzárkózást legjobban az úgynevezett Balassa-Samuelson hatás írja le.
De miért nem sikerült felzárkóznia a hazai béreknek? Ennek egyik elsődleges oka a rossz gazdasági struktúra és az alacsony termelékenység. Az egységnyi munkaerőre jutó termelékenység még mindig jóval elmarad az uniós átlagtól, alig haladja meg annak a felét, így nem véletlen, hogy a bérek is jóval alacsonyabbak. De hiába az alacsonyabb bérek és a gyengébb gazdasági teljesítmény, összességében ez csak a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő termékek árait befolyásolja. A legtöbben ezért tapasztalhatják azt, hogy számos termék ára elérte a nyugat-európai árszínvonalat, miközben a bérek nem igazodtak az áremelkedéshez. 
Az alacsony termelékenység mellett azonban számos olyan tényező fellelhető Magyarországon, ami miatt az átlagbérek alig emelkedtek:
Magas állami redisztribúciós szint: az adóterhek Magyarországon mennyiségileg és mértékben is a legmagasabbak közé tartoznak az Unión belül. Ezek közül is kiemelkedik a munkavállalókat sújtó adóztatás, amelyben szintén az élen járunk Európában. Ráadásul az elmúlt 5 évben az amúgy is magas munkavállalói terhek mellé számos különadó is bejött, ellehetetlenítve a béremelést.
Igazságtalan adórendszer: a jelenlegi nem progresszív adórendszer elsősorban azoknak kedvez, akiknek tőkejövedelmük is van a magasabb bérjövedelem mellett, így nőtt a társadalmi rétegek közötti szakadék és feszültség.
Rossz gazdasági rendszer: a magyar gazdaság pénzhiánnyal küzd, az állami bürokrácia intézményi háttere hatalmas, de fejletlen, a bürokratikus akadályok pedig megnehezítik a vállalkozások mindennapjait, rontva a versenyképességüket. A rossz gazdasági struktúra alacsony potenciális növekedést eredmény, ez pedig hatással van mindenre, így a termelékenységre és a bérekre is.
Költségvetési pénzek helytelen felhasználása: az olyan területeken, mint például az egészségügy vagy az oktatás a költségvetésben kellene megtalálni a forrásokat (amennyiben a privát szférát nem engedik be). Az elmúlt években azonban megtapasztalhattuk a költségvetési pénzek helytelen felhasználását. Bármennyire is demagóg szövegnek tűnik, nem biztos, hogy több 100 milliárd forintot kellene költeni üresen kongó stadionokra akkor, amikor ennyien elhagyják az országot az alacsony bérek miatt.
A "gazdagok" sem igazán gazdagok
Jól tükrözi, hogy mennyire rossz a bérszínvonal Magyarországon az az összehasonlítás, amely a különböző csoportokba eső bérszinteket hasonlítja össze. Magyarországon a felső 5 százalék átlag nettó keresete hatalmas lemaradásban van a nyugat-európai országok felső 5 százalékához képest, de a helyzet komolyságát jól jelzi, hogy vannak olyan EU-országok, ahol az alsó 5 százalék átlagkeresete magasabb, mint az itthoni felső 5 százaléké. Tehát, akiket Magyarországon gazdagnak szokás hívni, Európa nyugati felében jobbára szegénynek számít.
Egyre súlyosabb migráció
A fent említett okok miatt nem meglepő módon eljutott addig a pontig a társadalom egy része, hogy nem érdemes Magyarországon maradni, ha külföldön is érvényesülni tudnak. Számos szakmában hiány van külföldön, így a megfelelő képzettséggel és nyelvtudással könnyen el tudnak helyezkedni azok a munkavállalók, akiknek elegük lett a hazai állapotokból. De ha nem is találnak a képzettségüknek megfelelő állást, még akkor is jobban járhatnak, mivel a jóval alacsonyabb képzettséget igénylő szektorokban is többszörösét meg lehet keresni az itthoni átlagkeresetnek.
A bérfeszültség miatt kialakult migráció egyik legjellemzőbb példája az orvos- és nővér-kiáramlás, hiszen az egészségügyi szektorban akár tízszeres különbségek is fellelhetőek a hazai és külföldi bérek között. (Természetesen nemcsak a rossz bérek, hanem az ellátórendszer jelentkező egyéb súlyos problémák miatt is elegük lett az ott dolgoznak.) Ezek után pedig joggal merül fel a kérdés, miért maradjanak itthon, ha a hazai bérek még tisztességesen megélni is alig lehet.
A Fideszes vezetők még mindig abban a tévhitben élnek, hogy az a több 100 ezer fiatal vagy középkorú munkavállaló, akik az elmúlt években hagyták el az országot idővel visszatérnek, mivel csak a "kalandvágy vezérelte őket". A tény azonban az, hogy legtöbbjüknek nincs oka visszatérni, mert tisztában vannak azzal, hogy középtávon nulla az esélye a felzárkózásnak.
Alig nőnek a bérek, rossz a foglalkoztatási szerkezet
A bérek pedig az elmúlt években is alig emelkedtek. 2010 és 2013 között például a reálbérek egyáltalán nem nőttek a magas infláció és a nominális bérek lassú növekedési üteme miatt. A gazdasági helyzet javulásával némileg javult a kép, a szakadék azonban még mindig brutálisan nagy.
Ráadásul a foglalkoztatási szerkezet sem úgy javult, ahogyan kellene. A közmunkaprogram körülbelül 2-3 százalékpont között csökkentette a munkanélküliséget, azonban a közmunkában megkeresett jövedelem tényleg semmire sem elég. 40-50 ezer forintból a rezsit is alig lehet kifizetni, normális étkeztetésre pedig biztosan nem elég egy egész hónapban. De a közmunkán felül is sok százezren kénytelenek megélni a minimális életszínvonal alatti bérből. Nem mellesleg ez a foglalkoztatási szerkezet egyáltalán nem teszi lehetővé a termelékenység javulását, igaz a magyar gazdaságban annyi akadály található, amely gátolja ezt, hogy a közmunka már csak a jéghegy csúcsa.
Amíg nem történnek gyökeres változások az intézményi háttérben, az adórendszerben, az oktatásban, a korrupció visszaszorításában, addig ne is várjuk, hogy a termelékenység olyan ütemben fog javulni, amely lehetővé teszi a magasabb bérszínvonalat.
