Már korábban írtunk róla, hogy a kormányzat és a kormánypárti parlamenti többség tevékenysége – a hangzatos deklarációk ellenére - fokozatosan építette le a fékek és ellensúlyok rendszerét, miközben az Alaptörvény szerint, a magyar állam működése a hatalommegosztáson alapul.
Ennek a folyamatnak újabb lépcsőjéhez érkeztünk 2012 májusában. Immáron a miniszterelnök helyettese - a társadalom elvárásaira hivatkozva - levélben kéri az „ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát". Így - sajtófőnökének állításával ellentétben - tulajdonképpen beavatkozik a „harmadik hatalmi ág", a bíróságok működésébe.
A bíróságok függetlensége márpedig - az TE jogaid védelme érdekében - a jogállamok egyik sarokköve, a hatalommegosztás egyik kiemelkedően fontos eleme. Ez a nyílt és egyértelmű beavatkozás ezt az elvet sérti meg.
Hasonlóképpen vélekedett erről a Kúria elnöke is, aki közleményében határozottan visszautasította a miniszter kezdeményezését.














