Orbán Viktor a Fidesz évadnyitó ülésén három fő célt fogalmazott meg: a népességcsökkenés megállítását, a családok támogatását és a munkaalapú társadalom építését. Köztudott, hogy a kormány Magyarországot az Unió összeszerelő üzemeként képzeli el. Ebben a bejegyzésben viszont mégsem azzal foglalkozunk, hogy ez mennyire jó, vagy rossz irány. Sokkal inkább érdemes foglalkozni most azzal, hogy a miniszterelnök, miként képzel el egy olyan munkaalapú társadalmat, ahol lassan munkaerő sincs.
A probléma súlyos. Nem egy bejegyzésben foglalkoztunk azzal, hogy a munkaerőhiány a magyar gazdaság egyik fő problémája, a kiváltó oka pedig az alacsony bérszínvonal. Az elmúlt másfél évben egyre több cég kezdett agresszív bérfejlesztésbe, a problémát viszont ez sem oldotta meg. Ráadásul a termelékenység sem javult, így a folyamat végül a versenyképesség romlását eredményezte.
A kormánynak valamit sürgősen lépnie kellene, kézenfekvő megoldás lenne a munkaadói terhek csökkentése, mivel az élőmunkára rakodó terhek Magyarországon nagyon magasak, az adóék például az egyik legmagasabb az Unióban.
Súlyos problémák a munkaerő-piacon
A kivándorlás és minőségi képzések hiánya - ez egyaránt érinti a felsőfokú oktatási rendszert és a szakképzést - miatt súlyos munkaerőhiány van a magyar munkaerőpiacon. Miközben 5 évvel ezelőtt még mindenki a magas munkanélküliségről beszélt, mára már egyértelműen a munkaerőhiány vált vezető hírré. Mivel a gazdasági helyzet valamelyest javult az elmúlt években, cégek sora kezdett agresszívabb bérpolitikába. Megoldást viszont ez sem jelentett: a hazai bérek még így is jóval elmaradnak az uniós átlagtól - a régióban is egyre többen előznek meg minket -, ráadásul a termelékenység sem javult ezzel párhuzamosan. Hétköznapi nyelven kifejezve: a cégek számára egyre drágábbá vált foglalkoztatni a semmivel sem versenyképesebb magyar munkaerőt, nyilvánvalóan a profit rovására. Már rövid távon is beruházások elmaradását eredményezheti a versenyképesség csökkenése, márpedig a magyar gazdaság fő fegyvere eddig az olcsó munkaerő volt.
Járulékcsökkentésre lenne szükséges
Valamit a kormánynak is lépnie kell, mert a statisztikákból jól látható, hogy hiába emelkedtek a reálbérek az elmúlt években, a kivándorlást nem sikerült lelassítani, és egyre több ágazatban jelent meg a munkaerőhiány. Kézenfekvő megoldás lenne a járulékcsökkentés, ezt már egyre több szakember hangoztatja, és sajtóértesülések szerint a kormány is hasonló lépésre készül. A különbség azonban a mértékben van.
Az élőmunka Magyarországon nagyon drága, arányaiban az egyik legmagasabb az Unióban, az adóék pedig jelentősen emelkedett 2005 és 2013 között. A vállalati szektorra jelentős járulékteher rakódik, ráadásul a bérfejlesztés tovább növeli ezt a költséget. Bár a munkahely-védelmi akcióterv keretében történt célzott járulékcsökkentés az elmúlt években, a munkaerő-piaci súrlódások miatt valós megoldást nem nyújtott a cégek jelentős hányadának.
A járulékcsökkentés előnye, hogy a hatása gyakorlatilag azonnali lenne, és a bérek úgy emelkednének, hogy az nem menne a profit/versenyképesség romlására. Ha a munkaadói járulékterhek csökkennek, akkor több pénzből tud gazdálkodni a vállalati szektor. Ha a munkavállalói terhek, akkor a nettó bérek úgy emelkednének, hogy a cégeknek be sem kellett avatkozniuk. Valódi hatást azonban csak komolyabb járulékcsökkenéssel lehet elérni, ennek mértékét szakértők 5-11 százalék közé teszik. 1-2 százalékos csökkentéssel szignifikáns eredményt nem lehet elérni, mivel a nettó bérek nem emelkednének olyan ütemben, hogy ne érje meg kivándorolni, az 5-10 százalékos mérséklésnek viszont komoly költségvetési hatása lenne, emiatt szakértők szerint elképzelhetetlen a drasztikus beavatkozás. Egy százaléknyi járulékcsökkentés körülbelül 100 milliárd forintot venne ki a költségvetésből - a járulékbevételek a másik nagy bevételi tétel az áfa mellett -, ebből következik, hogy egy 5-10 százalékos csökkentés 500-1000 milliárd forintba kerülne, aminek jelenleg nincs meg a költségvetési kerete.
Egyszerű példán szemléltetve: ha külföldön ugyanazért a munkáért kétszer annyi pénzt kapok, mint itthon, és nekem még a külföldre költözés adott költséggel jár, akkor olyan hazai bér mellett éri meg nekem Magyarországon maradni, ami közelében van a külföldi bér kiköltözéssel korrigált összegének. Hasonló a helyzet a határon túli munkavállalással, ahol az ingázásnak van egy adott költsége (benzin, idő, stb.).
Hibás adópolitikai lépések
2011-ben viszont volt egy hasonló mértékű adópolitikai beavatkozás, az egykulcsos adó bevezetése, ami körülbelül 500 milliárd forintjába került a költségvetésnek. Akkor ezt úgy sikerült kigazdálkodni, hogy számos jelentősebb adókedvezményt megszüntettek, és új különadókat vetettek ki, tovább rombolva a versenyképességet. Cserébe az egykulcsos adónak köszönhetően emelkedtek a nettó bérek, és a cégek egy része is jól járt, mivel nem kényszerült béremelésre. Az egykulcsos adó bevezetése még ennek ellenére sem nevezhető sikeresnek
Miért is gondoljuk így?
Az egykulcsos adó bevezetése értelmezhető egyfajta pénzügyi transzferként, ahol az alacsonyabb keresettel rendelkező háztartásoktól csoportosítottak át pénzeket a magasabb jövedelemmel rendelkező decilisekbe, legjobban pedig a felső 5-10 százalék járt. Az egykulcsos adó bevezetésének gyakorlatilag semmilyen pozitív hatása nem volt az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező csoportokban, pont ott, ahol leginkább beavatkozásra lett volna szükség. Mindentől elvonatkoztatva is az egykulcsos adó bevezetésének fő problémája annak időzítése volt, hiszen nem volt meg a költségvetési keret rá, sőt Magyarországnak ekkor fokozatosan mérsékelni kellett az államháztartás hiányát.
Ha már mindenképpen csökkenteni akarta a háztartások adóterhét a kormány, véleményünk szerint célszerűbb lett volna egy több lépcsős járulékcsökkentés, minden decilis számára hasonló arányban, így a beavatkozásból még az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások is jól jöttek volna ki. A több lépcsős ütemezés pedig biztosította volna, hogy ne egyszerre keljen 500 milliárdot találni, ami végül 2011-ben és 2012-ben költségvetési káoszhoz vezetett.
500 milliárdot ma jóval könnyebb lenne találni: egyrészt a mozgástér jóval nagyobb, mint 2011-ben, másfelől a kormány rengeteg pénzt pocsékol el látványberuházásokra és intézkedésekre, amelyeknek semmilyen pozitív hatása nincsen.
A közmunka-program évente több mint 100 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek, valós munkaerő-piaci hatása nincs azt leszámítva, hogy szépen ki tudják kozmetikázni a statisztikákat vele. A drasztikus munkaerőhiányból látható, hogy szükség lenne ezekre az emberekre a munkaerő-piacon, azonban nincs olyan szakképzés és továbbképzési rendszer, amely lehetőséget adna számukra, hogy visszatérjenek a versenyszférába.
100 milliárdok megtalálásának legegyszerűbb módja azonban az lenne, ha nem haveri cégek kapnák meg az állami beruházásokat, amelyek természetesen jelentősen túlárazzák ezeket a tételeket.
Hosszú távon a járulékcsökkentés sem jelent megoldást
Fontos megjegyezni, hogy egy jelentősebb járulékcsökkentés tüneti kezelés lenne, hosszú távon nem oldaná meg a munkaerő-piaci problémákat. A hazai bérekkel foglalkozó bejegyzésünkben alaposan kifejtettük, hogy az elmúlt években hiába volt jelentősebb bérfejlesztés számos szektorban, a termelékenység egyáltalán nem javult, így összességében csökkent Magyarország versenyképessége. A járulékcsökkentéssel kezelni lehetne a versenyképesség csökkenésének problémáját, igazi áttörést viszont azzal lehetne elérni, ha valahogy növelni lehetne a termelékenységet. Az adócsökkentéssel több pénz marad a cégeknél, ezt fejlesztésekre, új technológiákra költhetik, amivel termelékenység javulás érhető, másrészről viszont ott a humán tőke kérdése, ami kizárólag vállalati szintű beavatkozással nem javítható.
Magasabb termelékenységhez minőségibb humán tőkeállomány szükséges, ebben pedig generációs lemaradásban vagyunk. Az oktatási rendszer minden szintjén komoly átalakításokba kellene kezdeni, alapfoktól elkezdve a szakképzési rendszereken át a felsőoktatásig. A magyar oktatási rendszer nem versenyképes összehasonlítva a nyugat-európai oktatási rendszerekkel, az OECD-statisztikák pedig egyértelműen azt mutatják, hogy az elmúlt években sokat romlott a helyzet. A humán tőke fejlesztésére jóval több pénzt kellene fordítani, a magyar kormány azonban nem kér ebből az irányból. Hosszú távon pedig csak, és kizárólag így oldhatóak meg a munkaerő-piaci feszültségek.