A magyar kormány egy újabb stratégia megállapodást hozott tető alá, ezúttal a Nokia Siemens Network Kft.-vel. A kormány ezzel folytatta a 2012-ben kijelölt utat: különböző hazai és külföldi nagyvállalatokkal kötnek PR-megállapodásokat, komolyabb beruházás megvalósulása nélkül. Erre jó példa a nagy dobra vert Coca-Cola-megállapodás, amely csupán kétmilliárdos forint értékű beruházást hozott, pedig az eredeti tervek alapján az italgyártó cég ennek a hússzorosát hozta volna Magyarországra, de végül a kiszámíthatatlan hazai viszonyok miatt meghátrált.
A mostani megállapodás elsősorban nem a szerződő fél miatt érdekes - ne felejtsük el, hogy a Nokia Siemens Network Kft.-ben az a Nokia is szerepel, amely hazai üzeme felét leépítette -, hanem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tündérmesébe illő kijelentései miatt. Ismét elhangzott a varázslatos egymillió új munkahely létrehozása 2020-ig, valamint előkerült a GDP megduplázása is 2025-ig. Meg kell hagyni, grandiózus tervek ezek egy olyan gazdasági minisztertől, akinek sikerült recesszióba vezetnie az országot.
Mindeközben nyilvánosságra került a Magyarországról szóló IMF-jelentés, amely komoly problémákra hívja fel a figyelmet.
Növekedés? Ja, az nincs...
A Ténytár már többször is hangoztatta, hogy a magyar gazdaság legnagyobb problémája a növekedés hiánya. Nem csak új munkahelyek nem jönnek létre a versenyszférában - a két változó szorosan korrelál egymással -, hanem a költségvetési hiánycélt és az államadósság-problémát sem lehet fenntarthatóan kezelni.
A kormány mindent egy lapra feltéve küzd, hogy a deficitet 3 százalék alá csökkentse - 2012-ben ez sikerült is -, csakhogy ezt olyan módszerekkel éri el, amelyek aláássák a növekedést. Egyrészt a költségvetési kiigazítások önmagukban visszafogják a növekedést, de ha ezekhez még unortodox megoldások is társulnak, akkor a hatás könnyen duplájára növekedhet. Esetünkben ez a GDP-növekedés még nagyobb mértékű visszaesését jelenti, jobb híján recessziót. Ez látható a 2012-es évben.
Bár sokan sokféle magyarázatot keresnek és találnak arra, hogy miért is került recesszióba a gazdaság - a kormány szerint a külföldi trendek miatt, míg jobboldali közgazdászok szerint a mezőgazdaság gyenge teljesítménye miatt (valójában mindkettő hozzájárult, de csak részben) -, a valódi ok a beruházások és a fogyasztás visszaesése. A két változó közül is leginkább a történelmi mélyponton lévő beruházási ráta a legaggasztóbb.
A másik probléma a gyenge versenyképesség. Bár a kormány azt hangoztatja, hogy Magyarország 2012-ben versenyképesebbé vált, a nemzetközi mutatók ennek ellenkezőjét mutatják. Versenyképesség hiányában, a termelékenység növekedése nélkül nem lesz komolyabb növekedés Magyarországon. A jelenlegi trend alapján nemhogy 2025-re, de még 2035-re sem fog megduplázódni a GDP. Egyik évben minimális növekedés, másik évben minimális csökkenés. Hol van ettől az 5-7 százalékos gazdasági növekedés.
A frissen megjelent IMF-jelentés is jól taglalja, hogy milyen problémákkal küzd a magyar gazdaság.
Egymillió új munkahely?
Az egymillió új munkahely álma már két éve is nevetségesnek tűnt, és ez most sincs másképpen. Igaz, hogy a kormányváltás óta jelentősen nőtt a foglalkoztatás - többnyire a közszférának, a közmunkának és statisztikai trükközéseknek köszönhetően - de a jelenlegi trend alapján biztosan nem lesz egymillió új munkahely.
A kormányzati foglalkoztatáspolitika egyrészt nem kedvez a fiataloknak - a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta történelmi mélyponton van -, másrészt a versenyszférát sem támogatja. 2012-ben több tízezer fővel csökkent a foglalkoztatás a versenyszférában, beruházások hiányában pedig nem lehet új munkahelyekre számítani.
Egymillió közmunkást pedig nem tud az állam alkalmazni annak érdekében, hogy meg legyen a varázslatos szám, hiszen sem a valós állapotok, sem pedig a költségvetés nem teszi ezt lehetővé. Nyilvánvalóan szükség van a közmunkára is, de nem szabad átesni a ló túlsó oldalára.
A másik probléma a strukturális munkanélküliség és az ehhez kapcsolódó foglalkoztatási problémák. A régiók között jelentős eltérés van, és az elmúlt két és fél évben sem született megoldás arra, hogy hogyan is lehetne felzárkóztatni a lemaradt régiókat.
Számunkra azt is érthetetlen, hogy a külföldre kivándorolt munkavállalók, miért is térnének haza. A jelenlegi környezetben nemhogy jelentős nettó bérnövekedés nincs, de még a reálbér is inkább csökken, mint növekszik. A legfőbb motiváló eszköz - a bérnövekedés - hiányában pedig nem fognak hazajönni a külföldön munkát vállaló magyarok, ahol sokszorosát keresik az itthoni átlagbérnek.
Innovációkra szükség lenne
Matolcsy Györgynek abban igaza van, hogy innovatív megoldásokkal lehet elérni a növekedést. Csakhogy az elmúlt két és fél év nem erről szólt. Az innovációk és a versenyképesség elsődleges kulcsa a magas termelékenység, a hálózatos megoldások fejlesztése, a spillover hatások elősegítése, valamint a humántőke fejlesztése lenne, de ezeknek egyetlen egy jelét sem tapasztaltuk az elmúlt két és fél évben. Erre jó példa a felsőoktatás leépítése. A humántőke képzése nélkül az ország nemhogy nem fog előrelépni, hanem hátra felé fog haladni, miközben sorra elrobognak mellettünk azok az országok, amelyek több pénzt fektetnek a magas kvalitással rendelkező humánerőforrás képzésébe.
Ráadásul a külföldi cégek sem fognak beruházásokat hozni az országba, ha azt látják, hogy itthon elhanyagolják a humán tőke képzését - nem csak a felsőoktatásban, de a közoktatásban és a szakképzésben is komoly problémák vannak.
Fordulatra lenne szükség
Ahogy azt már sokszor elmondtuk, egy teljes gazdasági fordulatra lenne szükség, és a növekedésösztönzést kellene a középpontba helyezni. 5-7 százalékos növekedésre viszont még így sem lehet számítani, hiszen az elmaradt strukturális reformok csak lassítják az országot. Az állam még mindig vízfejként működik, a magas redisztribúciós arány pedig rontja az ország versenyképességét. Nemzetgazdasági szinten az adóelvonás mértéke még mindig magas - hiába az egykulcsos adó, ha ezt közben más adókkal helyettesítették -, miközben a kiadások nem csökkentek.
A jelenlegi kormány pedig még mindig azt erőlteti, hogy az állam feladata minden probléma megoldása, háttérbe szorítva a piaci mechanizmusokat. Ilyen körülmények között a potenciális növekedési pálya továbbra is alacsony marad, és nem lesz előrelépés.