Orbán Viktor a Lámfalussy-konferencián tartott beszédében erős utalásokat tett arra, hogy az MNB és a magyar kormány Matolcsy György kinevezése óta együttműködik számos kérdésben. A miniszterelnök szavaival élve, a jegybank már „nincs ellenzékben”. Hogy mennyire nincs ellenzékben a jegybank, azt jól tükrözi a 2013 után bekövetkezett monetáris politikai fordulat, amely nemcsak a kormány gazdaságpolitikáját támogatta, hanem a kritikus hangok is eltűntek a jegybank részéről, amelyek akkor lennének fontosak, amikor a kormány megkérdőjelezhető lépéseket tesz.
A jegybank függetlenségének elvesztése természetesen nem újdonság, hiszen Matolcsy György kinevezésével a jegybank élére egy olyan ember került, aki inkább számít megbízható politikai kádernek - Orbán Viktor nem egyszer nevezte jobb kezének a unortodox gazdaságpolitika magyar atyját -, mintsem a monetáris politika géniuszának, és ez igaz az őt kerül vevő emberek többségére, valamint a Monetáris Tanács tagjaira is. A jegybanki függetlenség kérdése azonban nem a monetáris politikai fordulattal kapcsolatban jött elő egyre gyakrabban, hanem az elmúlt három évben tapasztalt botrányok miatt érdemes kitérni arra, hogy mennyire nem jó, ha a politika teljesen rátelepül a jegybankra.
Ellenzékben a jegybank?
A miniszterelnök Lámfalussy-konferencián tartott beszéde sokak számára talán meglepő kijelentéseket tartalmazott. Orbán Viktor gondolkodását ismerősök számára viszont kevés újdonságot hozott, hiszen a nacionalista retorika már 2010 óta a Fidesz, és egyben Orbán Viktor kommunikációjának központi eleme. Mivel a konferencia alapvetően gazdaságpolitikai előadásokból áll, szervezője pedig a Magyar Nemzeti Bank, így a miniszterelnök akarva akaratlanul is kikacsintott a jegybanki irányába is. Orbán szerint, amióta nincs ellenzékben a jegybank, látványos fejlődés ment végbe a magyar gazdaságban, 2013 előtt pedig látványos széthúzás jellemezte a magyar gazdaságpolitikát. Az eddig sem volt újdonság, hogy a miniszterelnök és az előző jegybankelnök, Simor András kapcsolata koránt sem volt felhőtlen. 2010 tavaszán, a Fidesz választási győzelme után például offshore-lovagnak kiutálta az akkori jegybankelnököt Orbán, és a rákövetkező években több olyan lépést is tett az új kormány, amellyel megpróbálták lemondásra kényszeríteni Simor Andrást. Sokáig ment a találgatás, hogy vajon ki jöhet majd az akkori jegybank helyébe, Orbán végül egyik fő bizalmasát, az addigi nemzetgazdasági minisztert nevezte ki jegybankelnöknek, aki boldogan teljesítette a miniszterelnök álmát, és egy olyan jegybankot épített ki, amely szorosan együtt tud működni a kormánnyal.
Lehet úgy is fogalmazni, mint Orbán Viktor, az MNB már nincs ellenzékben. A miniszterelnök kijelentése azonban olyan szempontból értelmezhetetlen, hogy egy jól működő országban a mindenkori jegybank szerepvállalását nem lehet megítélni úgy, hogy ellenzékben van-e, vagy sem, mert a jegybank vezetése/döntéshozói nem politikai kinevezettek, és nem céljuk a politikai pártok gazdaságpolitikájának támogatása/ellenzése, hanem a monetáris politika céljait próbálják meg teljesíteni. Ezek a célok eltérőek, a kontinentális Európában jellemzően az árstabilitás/infláció célkövető monetáris politika a jellemző, az elmúlt években azonban egyre több unortodox eszköz is előkerült amerikai mintára köszönhetően annak, hogy a válság után sok minden megváltozott a világgazdaságban.
A jegybanki függetlenség kérdésköre
Ha a hagyományos inflációs célkövetést tekintjük a fő iránynak, akkor a monetáris politika függetlensége alatt azt lehet érteni, hogy a jegybank ennek a elsődleges célnak rendeli alá magát, függetlenül attól, hogy a kamatpolitika milyen hatással például a gazdasági növekedésre, ami viszont a mindenkori kormányok számára fontos gazdasági mutató. Emellett fontos szempont az ország stabilitása is, a befektetők pedig pozitívan értékelik a jegybank tevékenységét, ha az a mindenkori kormányoktól függetlenül történik, mivel ebben az esetben kevésbé sérülékeny az ország. Az elmúlt években azonban egyre nagyobb térnyerés jellemezte az úgynevezett unortodox irányzatot, ami már egyéb makrogazdasági mutatókat is beépít a célkövetési rendszerbe. Az amerikai jegybank például az árstabilitás mellett a munkanélküliséget is célozza, Fontos megemlíteni azt is, hogy a FED a válság során és után részben amerikai államkötvényekkel duzzasztotta fel mérlegét, hogy likviditáshoz juttassa a pénzügyi szereplőket, néhány évvel ezután pedig már az EKB is olyan eszközöket vetett be, amelyekre 10 évvel ezelőtt még gondolni sem mertek volna a szakértők.
De miért is kell erről beszélni? Elsősorban azért, mert amikor az MNB függetlenségét feszegetjük, sokan a monetáris politikai irányváltást hozzák fel, pedig mint látható, ezzel különösebben nincs baj addig, amíg nem káros a gazdaságnak és nem megy szembe a elsődleges céllal/célokkal. Szerencsére Matolcsy jegybankja nem buldózer módjára építette be az új elemeket a monetáris politikába, így károkozásról eddig nem lehetett beszélni. Hosszú távon persze majd akkor lehet megítélni ezt az időszakot, ha a világgazdaságban már nem békeidők fognak uralkodni, hanem a 2008-ashoz hasonló sokkhatások veszélye fog fenyegetni.
Kárt inkább az okozhat, hogy amióta Matolcsy György vezeti jegybankot botrányok követték egymást, és a sajtó elsősorban már nem is a monetáris politikával foglalkozott, hanem a jegybanki alapítványok furcsa üzelmeivel, amiket ráadásul senki sem felügyel. Márpedig az sosem előnyös ha a hírek középpontjában az áll, hogy az MNB újabb és újabb ingatlanakat vásárolt meg jócskán felülárazva, vagy drága zongorákat és műkincseket. Ennél is problémásabb, hogy a jegybank sokáig nem tetette lehetővé, hogy a nyilvánosság megismerje alapítványainak működését és gazdálkodását, annak ellenére sem, hogy a jegybanki alapítványok 250 milliárd forint közpénzről döntetnek.
A transzparens gazdálkodás márpedig fontos szempont, főleg akkor, ha közpénzekről van szó. A jegybanki függetlenség is leginkább ennek az ügynek kapcsán sérült, mivel a Fidesz egy törvény útján át próbálta meg elrejteni, hogy mire is költik ezeket a közpénzeket az alapítványokat, felvetne annak a gyanúját, hogy a kormánypárt falaz az MNB-nek. Az ügy nemcsak jogi aggályokat vet fel, hanem a pénzpiaci szereplők sem ítélik meg pozitívan, ha a jegybankkal kapcsolatban korrupciós gyanú vetődik fel. Márpedig az elmúlt években számos olyan eset előfordult, amikor arról lehetett olvasni, hogy a jegybanki alapítványok Matolcsy rokonait támogatták, vagy a jegybank indokolatlanul vett meg áron felül budapesti ingatlanokat furcsa offshore-cégektől.
A jegybanki függetlenség egy másik fontos eleme, hogy a monetáris finanszírozás szigorúan tiltott minden esetben, márpedig a jegybanki alapítványok állampapír vásárlása során felmerült ennek gyanúja.
Ezek az ügyek nem festenek le kedvező képet a jegybankról, és ismét felmerülhet a kérdés, mit is értünk az alatt, hogy nincs ellenzékben a jegybank? Talán nemcsak azt, hogy a kormánynak kedvező monetáris politikát folytat, hanem olyan furcsa üzelmek is előfordulhatnak, amelyek 2013-ig csak más állami intézményekben voltak jellemzőek? A Fidesznek ráadásul azt is sikerült elérnie, hogy senki se felügyelje az elvileg független jegybank gazdálkodását, mivel egy jobbikost leszámítva egy ellenzéki jelöltet sem támogatott, hogy tagja legyen a felügyelő bizottságnak. Így az a helyzet alakult ki, hogy a Fidesz által kinevezett fideszes jegybankelnök lépéseit egy majdnem színtiszta fideszes felügyelő bizottság felügyeli, amivel talán nem is lenne baj egy normális demokráciában, de jól tudjuk, hogy Magyarország nem az.
Az MNB-hez kapcsolódó ügyek sosem érnek véget: Legutóbb Matolcsynak a volt grúz miniszterelnök 198 ezer eurós tanácsadási díja miatt kellett magyarázkodnia.
Január végén pedig az is kiderült, hogy Mészáros Lőrinc egyik üzlettársa nyerte meg a jegybank egyik alapítványának 3,6 milliárd forintos közbeszerzését.
Sosem jó, ha a politika rátelepszik a szakértelemre
Még ha Orbán Viktor nem is erre gondolt, az MNB függetlenségét elsősorban azzal vesztette el, hogy a politika - azon belül is a Fidesz akarata - teljesen ráépült a jegybankra, a kormánypárthoz köthető emberek zűrös ügyei pedig mindennapossá váltak a sajtóban elnyomva a fő jegybanki tevékenységhez kötődő folyamatokat. Az sem túl pozitív, hogy a váltás után a kritikus hangok teljesen elhallgattak az MNB részéről, márpedig az elmúlt 4 évben voltak olyan gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket illet volna kritikusan fogadni a jegybanknak - ez alatt nem azt értjük, hogy az MNB mondja meg, mit csináljon a kormány, hanem különböző kutatásokon keresztül felhívhatja arra a figyelmet, hogy hosszú távon számos területen alakulhatnak ki problémák (például a nyugdíjrendszer). Az építőjellegű kritikák fontosak egy jól működő demokráciában/gazdaságban, azonban azóta amióta a politika rátelepedett a jegybankra a miniszterelnök szavaival élve a jegybank már nincs ellenzékben, ami magában foglalja azt is, hogy kritikák már nem fogalmazódnak meg.
