A legfrissebb kutatások továbbra is azt mutatják, hogy a magyar lakosság jelentős hányada súlyos anyagi problémákkal néz szembe: milliók nélkülöznek, a szegények aránya pedig nemhogy nem csökkent az elmúlt években, hanem több 100 ezer fővel emelkedett. Ezzel nem szívesen szembesül a kormány, de persze semmi összefüggés nincs ebben és a tényben, hogy a KSH tavaly pénzhiányra hivatkozva nem akarta kiadni a létminimum-adatokat, idén pedig egyszerűen nem is méri őket.
Az egyes magyarországi régiók között óriási különbség van: Az iparosodottabb, fejlettebb, széles körű szolgáltatói szektorral rendelkező régiókban (Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Budapest) nemcsak a szegények aránya alacsonyabb, hanem a munkalehetőségek is jóval diverzifikáltabbak, emiatt pedig mind a munkanélküliségi ráta alacsonyabb, mind a bérek jóval magasabbak. Ezzel szemben a többi régiónak jelentős foglalkoztatási és szegénységi problémával kell szembenéznie, így nem véletlen, hogy az alföldi és észak-magyarországi régiók jobbára mindig megtalálhatóak az Európai Unió legszegényebb régiói között.
A hazai körülmények között pedig nem könnyű a szegénység adta csapdahelyzetből kikecmeregni: azok akik szegény, tanulatlan családba születtek nehéz helyzetben lesznek, és akár generációkon keresztül megmaradhat ez a kiszolgáltatott, nagyon nehéz helyzet.