Az elmúlt időszakban a migrációs hajlandóság emelkedésének és az elvándorlás növekedésének lehettünk tanúi. A folyamatokat nem lehet pusztán a szabad munkaerő-áramlással és azzal magyarázni, hogy a hagyományosan célországnak számító Németország és Ausztria megnyitotta munkaerőpiacát a kelet-európai állampolgárok előtt.
A magyar munkavállalók közvetlenül az uniós csatlakozás után nem árasztották el Európát, sokkal immobilabbak voltak, mint más régiós társaik. A most látott folyamatok égető társadalmi problémákat vetnek fel és jeleznek a jövőre nézve. Az egyik legaggasztóbb a minőségi munkaerő elvándorlása, ezen belül az orvosoké és más egészségügyi dolgozóké.
A kormányzat felismervén a problémát igyekszik csökkenteni a külföldre távozók számát. Ennek egyik eszköze az egészségügyi bérrendezés, illetve a rezidensek itthon tartására született programok bevezetése. Ennél azonban sokrétűbb problémával állunk szemben: nem csak orvosokból van hiány, hanem más egészségügyi szakemberekből - ápolók, szülésznők, gyógyszerészek - is. Ennek megoldására még nem érkezett javaslat a kormányzattól.
Hasonló a helyzet az elöregedő házi orvosi praxisok utánpótlására: itt sem születtek megnyugtató megoldás. Ráadásként idén csúcsot dönthet a hatósági engedélykérelmek száma - erre van szükség a külföldi munkavállaláshoz. Az Emberi Erőforrás Minisztériuma (EMMI) ugyan próbálkozik a statisztika árnyalásával szépíteni az összképet, de összességében így is csak a növekvő egészségügyi elvándorlás képe rajzolódik ki.
Forrás: 
